A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a közterületen szolgálatot teljesítő rendőri állomány közlekedésrendészeti ismereteinek bővítésére, vezetéstechnikai tudásának javítására.
Zebrán gázolt el gyermekeket egy autós Rátkán!
Rátkán, a Kossuth utcában július 18-án 18 óra 30 perckor egy autó sofőrje megállt, hogy átengedje a kerékpárt és rollert toló gyerekeket a zebrán. A szabályokat betartó kocsi mögött haladó másik jármű vezetője átlépte a záróvonalat, figyelmen kívül hagyta a gyalogátkelőhelyet jelző táblát és a felfestést, továbbá elhaladt az előtte megálló autó mellett – írja a rendőrség.
Szakadékból mentettek
Mintaszerű mentőakció zajlott nehéz terepen július 13-án hajnalban, zuhogó esőben a tokaji Kopasz-hegyen. Lázár Tamás hadnagy, a Szerencsi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztály baleseti fővizsgálója hatfős zsarucsapat vezetőjeként bámulatos gyorsasággal talált rá a balesetet szenvedett túrázókra – írja weboldalán a rendőrség.
Két embert kellett menteni Tokaj határában
Egy segítségkérés érkezett csütörtök hajnalban a katasztrófavédelemhez, amely szerint bajba került két ember Tokaj külterületén. A szerencsi hivatásos tűzoltók a rendőrökkel közösen, GPS koordináták alapján kezdték meg a keresést, amely sikerrel járt.
Öt gázpalack volt a lángoló melléképületben
Szerencsi hivatásos tűzoltók két gépjárműfecskendővel vonultak az érintett ingatlanhoz, majd gyorsbeavatkozó sugarakkal kezdték meg a tűzoltást. Az egységek az egyik helyiségből öt háztartási gázpalackot hoztak ki, közülük egy már a kiérkezésük előtt felhasadt.
Megszólalt a szén-monoxid érzékelő Mezőzomboron
Két szén-monoxid-érzékelő is megszólalt április 8-án éjszaka egy mezőzombori családi házban. A szerencsi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a lakók sértetlenül elhagyták az épületet. Az egység rekonstruálta a körülményeket és mérőműszerrel megvizsgálta a levegő összetételét. A tűzoltók megállapították, hogy egy gázüzemű vízmelegítő miatt nőtt meg a levegő szén-monoxid tartalma. Az érzékelőnek köszönhetően senki sem sérült meg.
Ismét lecsaptak a rendőrök Prügyön
A rendőrök két dílert is elfogtak egy prügyi akcióban. Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság Taktaharkányi Rendőrőrse egy 32 éves prügyi, és egy 40 éves tiszalúci férfival szemben – írja a rendőrség a police.hu oldalon.
Az FBI segítségével, Amerikában kapták el egy miskolci rablás gyanúsítottját
A Miskolci Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály és az FBI munkatársai tartottak sajtótájékoztatót egy Miskolcon elkövetett bűncselekmény ügyében, amelynek szálai az Amerikai Egyesült Államokig vezettek – írja a police.hu
Embercsempészt fogtak a rendőrök Szikszónál
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztályának Székesfehérvári Osztályának jelzése alapján a rendőrjárőrök 2023. március 20-án 8 óra körül az M30-as autópályán, Szikszó külterületén ellenőriztek egy lengyel honosságú gépkocsit.
Lopott talicskával vitték a lopott wc-papírt
Lopás bűntett, illetve védett kulturális javak körébe tartozó tárgy vagy műemlék sérelmére elkövetett rongálás bűntett miatt folytat eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 16 éves és egy 14 éves monoki fiatalkorú fiúval szemben.