Mint arról korában beszámoltunk, a rendőrök elfogták azokat a fiatalkorú útonállókat, akik 2015. október 6-án délelőtt a szerencsi Rákóczi-várnál kiraboltak egy 12 éves fiút. A vizsgálat folytatásában a nyomozási bíró a gyanúsítottak gyermekvédelmi intézetben történő elhelyezéséről hozott döntést – tájékoztat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök elfogták azokat a fiatalkorú útonállókat, akik 2015. október 6-án délelőtt a szerencsi Rákóczi-várnál kiraboltak egy 12 éves fiút.

A rendőrök őrizetbe vették, majd letartóztatták azt a három gyanúsítottat, akik olyan súlyosan bántalmaztak Sóstófalván egy férfit, hogy az a kórházba került.

Két tonna zöldséget foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A szállítmány sem EKÁER számmal, sem az áru eredetét igazoló dokumentumokkal nem rendelkezett. A NAV munkatársai értesítették a kormányhivatal munkatársait, akik kockázatosnak ítélték meg a szállítmányt és megsemmisítették azt.

A rendőrség Magyarország teljes közigazgatási területén 2015. szeptember 14-én 12 órától 2015. szeptember 30-án 24 óráig fokozott ellenőrzést hajt végre, amelynek célja a közrend és a közbiztonság fenntartása, a bűncselekmények és a szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása. Az ellenőrzés keretében a rendőrök igazoltathatnak, ruházatot, járművet vizsgálhatnak át. 

A Szerencsi Polgárőr Egyesület önkénteseinek segítségével fogták el a rendőrök azokat a támadókat, akik a megalapozott gyanú szerint 2015. szeptember 12-ére virradó éjszaka Szerencsen kiraboltak egy férfit.

Újabb átfogó közlekedésrendészeti akciót tartott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is a rendőrség. Az egyenruhások elsősorban a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járműveket, illetve azok vezetőit ellenőrizték.

Újabb átfogó, közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség megyénkben. Az egyenruhások elsősorban a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járműveket, illetve azok vezetőit ellenőrzi.

Tiltott prostitúció elkövetése miatt indított eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság K. Natasa 26 éves hernádnémeti lakossal szemben. Az eljárás alá vont személy Miskolcon, a Bajcsy-Zsilinszky utcában 2015. augusztus 16-án 18 óra körüli időben az arra haladó autósoknak, védett övezetben kínálta szexuális szolgáltatásait. A járőrök a szabálysértőt előállították, majd őrizetbe vették.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.