A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár idén is sikeresen pályázott az Erzsébet tábor megszervezésére, így két turnusban összesen 52 diák számára biztosítanak színes programokat.
Tamásné Szabó Klára a Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár bibliotékájának vezetője érdeklődésünkre elmondta nagyon örül, hogy az ország legnagyobb táboroztatási programjában vehetnek részt. A tábort mindkét turnus számára ugyanazon megadott témakörök mentén bonyolítják le. „Az első napon ismerkedünk, ilyenkor főként társasjátékkal játszunk, majd a hét folyamán ugrálóvár, állatsimogatás, rajzverseny, jóga és kirándulás színesíti a programot” – mondta Tamásné Szabó Klára.
Látogatás a Bekecsi Lovastanyán - Fotó: Nagy István/Szerencsi Hírek
Hozzátette, a gyerekek mellett a szülőknek is kedvez a tábor, hiszen ilyenkor nekik is alkalmuk nyílik a kikapcsolódásra. Tamásné Szabó Klára hangsúlyozta, hogy a diákokra nagyon vigyáznak, igyekeznek tartalmas és változatos szórakozási lehetőséget biztosítani, ügyelnek a napi négy étkezésre és a pihenésre is.
Szerkesztőségünk ottjártakor a gyerekek éppen a Bekecsi Lovastanyán kirándultak, ahol többek között lovagolhattak, csónakázhattak és közelről is megszemlélhették az állatokat.