Megye

A Rákóczi-vár lovagterme adott otthont a Szerencsi Járási Hivatal által szervezett értekezletnek, amelyen a régió településeinek vezetői és közfoglalkoztatási ügyintézői vettek részt, november 20-án. Az esemény célja a járási hivatal működésének és a 2025-2026-os járási startmunka mintaprogramok tervezett változásainak bemutatása volt.

A megjelenteket Ináncsi Tünde, a Szerencsi Járási Hivatal vezetője köszöntötte, majd rövid áttekintést adott az intézmény tevékenységéről. Ezután Darukáné Huszti Andrea, a helyi Kormányablak vezetője ismertette a Digitális Állampolgárság (DÁP) rendszer bevezetésének részleteit, amely a digitális ügyintézés hatékonyságát hivatott növelni. A járási hivatal foglalkoztatási osztályának munkatársai, Herczeg Éva és Tóthné Baghy Andrea, részletes tájékoztatást nyújtottak a járási startmunka mintaprogramok jövő évi tervezési folyamatairól.

Az előadók kiemelték a Belügyminisztérium által kiadott tervezési segédletben foglalt legfontosabb változásokat, amelyek az értékteremtő és szociális programok megvalósítását célozzák. Az új programok a települések működését, szépítését, valamint a helyi közösségek szükségleteire alapozott, kézi munkára épülő tevékenységeket támogatják. Ezek lehetőséget nyújtanak például termék-előállításra, feldolgozásra, valamint a helyi infrastruktúra fejlesztésére. A programok keretében várhatóan közel 600 fő közfoglalkoztatott kap munkalehetőséget a járásban. A foglalkoztatáshoz igényelhető költségek, valamint az adminisztráció részletei szintén tárgyalásra kerültek.

Az értekezlet záró szakaszában személyes konzultációkra nyílt lehetőség, ahol a közfoglalkoztatók a szakmai főtanácsadókkal megvitatták a felmerülő kérdéseket és konkrét szakmai tanácsokat kaptak.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.