Kosárlabda

Ismét bajnoki rendszerben tudnak versenyezni a vármegyei felnőtt kosárlabdacsapatok. A szezon alatt körmérkőzéses lebonyolításban mindenki játszik mindenkivel, de a fordulók azonos helyszínen kerülnek megrendezésre, ezáltal időt, pénzt és energiát spórolnak meg a klubok.

Az első fordulót 2023. december 16-án a Miskolci Egyetemi Körcsarnokban tartották, ahol a Szerencs VSE 87–37-re legyőzte a MEAFC U18-as csapatát. A következő mérkőzést január 20-án hazai környezetben vívták a szerencsiek a Hunyadi Sportcsarnokban, amit végül magabiztosan megnyertek. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei felnőtt férfi kosárlabda bajnokság 2. fordulójának végeredménye: Szerencs VSE–MEAFC, 89–64.

Endrész Tamás, a Szerencs VSE edzője érdeklődésünkre elmondta, hogy a miskolciakkal minden alkalommal harcos mérkőzéseket vívnak, így volt ez a legutolsó összecsapáson is. Hozzátette: az előre megbeszélt támadó mozgások rendre sikerültek, a védekezéssel pedig nem volt gond. „Ezzel az eredménnyel jelenleg a tabella első helyén állunk, amit további győzelmekkel meg is szeretnénk tartani” – hangsúlyozta Endrész Tamás. A következő mérkőzést február 11-én idegenben a Kolor SC Kazincbarcika ellen vívják a szerencsiek.

A tabella jelenlegi állása:

1. hely: Szerencs VSE
2. hely: Club'96 Tiszaújváros
3. hely: MEAFC (Miskolc)
4. hely: MEAFC U18 (Miskolc)
5. hely: SZIKLA (Szikszó)
6. hely: Sláger (Kazincbarcika)
7. hely: Kolor SC Kazincbarcika

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.