Kosárlabda

A Szerencs VSE kadett kosárlabdacsapata a múlt hétvégi kelet-magyarországi bajnoki címe megszerzését követően, június 4-én Budapesten mérkőzött meg a nyugati-, és a közép-magyarországi regionális bajnokokkal, a Regionális Bajnokok Döntőjén. A mérkőzésekről Endrész Tamás, a csapat edzője adott tájékoztatást.

„Az első meccsen a BasketBaja SE csapatát magabiztos játékkal 55-77-re sikerült legyőzni. Rövid pihenő után a házigazda Budapesti Bikákkal csaptunk össze, ahol kétszeri hosszabbítás után 74-72-re diadalmaskodtunk, így az egész szezont veretlenül végigjátszva, megérdemelten szereztük meg a Regionális Kadett Magyar Bajnoki címet” – mondta az örömteli hírt Endrész Tamás. Hozzátette: a fiúk a vártnál sokkal jobban teljesítettek, amit elszántságuknak és nagy szívüknek köszönhetnek. Gratulálok nekik, igazi férfimunka volt, továbbá köszönöm nekik az egész éves munkát, és ezt az igazi kosárélményt. Igazán büszke vagyok rájuk" – hangsúlyozta az edző.

A csapat névsora: Erdélyi András Fülöp, Galatóczki Péter, Jámbor Noel, Lesó Áron, Lesó Ákos, Németh Pál Bendegúz, Pálinkás Gergő, Pankotai Péter, Pataky Vilmos, Szolnoki Levente, Tóth Péter és Török Zsombor. Edző: Endrész Tamás

Fotó: magánarchívum