A következő cikksorozatban bemutatjuk Szerencs Város Önkormányzatának újonnan megválasztott képviselőit, akik a következő ciklusban közösen dolgoznak majd a város fejlődéséért. A sorban elsőként Uray Attila képviselő bemutatkozó szövegét olvashatják.
1977. április 24-én születtem Miskolcon, óvodás és általános iskolás éveimet Szerencsen töltöttem, majd a Tokaji Ferenc Gimnáziumban érettségiztem. Felsőfokú tanulmányaimat 2002-ben az Eszterházy Károly Főiskolán testnevelő tanárként fejeztem be, később a Semmelweis Egyetemen és a Budapesti Műszaki Egyetemen szereztem további képesítéseket. 2010-ben UEFA Pro labdarúgó edzői diplomát kaptam. 2001-től kezdtem el tanítani testnevelést a Bolyai János Általános Iskolában.
Édesapám halála után vettem át a biztosításközvetítői vállalkozását, így 14 éve a Generali Zrt. főtanácsadója vagyok. Jelenleg a Mezőkövesd Zsóry FC U17-es csapatának vezetőedzői pozícióját töltöm be. Korábban dolgoztam a Szerencs VSE, a DVTK, a Felsőtárkány FC és a Tállya KSE csapatainál. 2009-ben Szerencs város sportjáért Pro Urbe díjban részesültem.
Mind a sport, mind a közösségért végzett munkám végig kíséri az életemet. Óriási felelősség és feladat pedagógusként az, hogy a gyerekeket a nagybetűs életre és az egészséges életmódra készítem fel. Nagy öröm számomra, hogy a munkám egyben a hobbim is. Testi-lelki egészségem megőrzése érdekében rendszeresen sportolok.
Önkormányzati képviselőként a pénzügyi bizottság elnöki tisztségét látom el, emellett tagja vagyok a jogi és ügyrendi bizottságnak is. Sajnálatos tény, hogy a város válságos pénzügyi helyzetben van, ezért legfontosabb célkitűzésem Szerencs gazdasági stabilitása. Támogatok minden olyan intézkedést, amely segíti a város működésének fenntartását, ami lehetővé teszi szeretett településünkért becsületesen dolgozó alkalmazottak bérének kifizetését. Pénzügyi szempontból a távlati céljaim, hogy egy olyan városban szeretnék élni, ami gazdasági szempontból nem hónapról-hónapra ismétlődő haláltusával küzd, hanem saját lábain biztosan és stabilan meg tud állni! Ne legyenek a beszállítók felé 100 millió forintos tartozásaink. A megnyert pályázatokat tisztességesen menedzselve és elszámolva legyenek, ne kelljen több 100 millió forintos visszafizetési kötelezettségeink terhe alatt roskadoznunk, hanem a megnyert anyagi források szeretett városunk, a szerencsi és ondi lakosok érdekeit szolgálják!
További céljaim között szerepel egy modern, fejlődő város kialakítása, ahol a magas színvonalú oktatás és egészségügyi ellátás továbbra is elérhető, valamint az aktív közösségi és sportélet mindenki számára hozzáférhető legyen. Figyelmet fordítok a nyugdíjasokra és a nehéz helyzetben lévőkre is, miközben fontosnak tartom, hogy városunk tiszta, rendezett és vonzó legyen. Édesanyám, Uray Attiláné példáját követve, aki három cikluson keresztül önkormányzati képviselőként szolgálta Szerencset, én is hasonló elhivatottsággal végzem a közösségért vállalt munkámat. Az Uray család mindig aktívan részt vett a város lakóinak érdekében végzett karitatív tevékenységekben, így már fiatalon betekintést nyertem az önkormányzati munka rejtelmeibe.
Szerencs és Ond számomra az otthont és a jövőt jelenti. Munkám során a tisztelet, alázat, becsület, szorgalom és szeretet vezérel, hogy a várost és lakosait szolgáljam, és hozzájáruljak településünk felvirágoztatásához. Köszönöm a bizalmat, és mindenkinek jó egészséget és sok boldogságot kívánok!
Uray Attila