Aktuális

Szerencs Város Önkormányzata legutóbbi, szeptember 18-ai rendkívüli ülésén döntött a Szerencsejáték Zrt. megkeresésére „A játék összeköt” elnevezésű befogadó játszótér programban történő részvételről – olvasható Nyiri Tibor polgármester közösségi oldalán.

Az előterjesztésből kiderül a kezdeményezés arra irányul, hogy a fogyatékossággal élő gyermekek ép társaikkal közösen tölthessék el az időt, az együtt játszás élményén keresztül váljanak elfogadó, nyitott felnőttekké. A területen megjelenő játszótéri elemek remek játékélményt biztosítanak, amit megfelelő eszközkiépítéssel, burkolattal, akadálymentes közlekedési pontok biztosításával oldanak meg.

A projekt megvalósításának a helyszínéül az Ondi úti játszótérnek a városközponthoz közelebb eső harmadát jelölte ki a képviselő-testület. "A terület Ond felé eső részén a meglévő játszótér továbbra is megmarad, a középen lévő régi aszfaltos pálya terveink szerint későbbi fejlesztés helyszínéül szolgál" – olvasható Nyiri Tibor bejegyzésében.

Az ondi úti játszótér alsó harmadában fog épülni az új játszótér. Fotó: Nagy István

Az előterjesztésben az is szerepel, hogy az építéssel kapcsolatos költségeket a Szerencsejáték Zrt. biztosítja. Szerencs Város Önkormányzata a kerítést, a szilárd burkolatú akadálymentes bejárót, parkolót, ivókutat, a későbbi üzemeltetést és a fenntartást vállalta. "Bízom abban, hogy a Szerencsen a mozgáskorlátozottaknak épített játszótér előnyei messze túlmutatnak a közvetlen használaton, és hozzájárulnak egy egészségesebb, befogadóbb és fejlettebb helyi társadalom kialakításához" – zárta gondolatait Nyiri Tibor.

A képviselő-testületi ülés teljes egészében ide kattintva megtekinthető.