Ajánló

Mezőzombor, Ond és Szerencs református közösségeinek hölgytagjai vettek részt szeptember 2-án azon a találkozón, amelyet 27. alkalommal tartottak meg a Szerencsi Református Gyülekezeti Házban.

A Szerencsi Híreknek dr. Korondi Klára főszervező nyilatkozott. „Korábban Bózsván voltak ezek az események, amit összekötöttünk kirándulásokkal is, de sajnos a tagjaink közül egyre többen már fizikailag nem bírják, ezért tavaly úgy döntöttünk, hogy ezekről lemondunk és a továbbiakban helyben tartjuk meg” – mondta dr. Korondi Klára, a Szerencsi Nőszövetség elnöke. Hozzátette, ez a nap arról szól, hogy más nőszövetségi tagokkal közösen összegyűlnek majd különböző bizonyságtétellel, előadásokkal erősítik egymást és dicsérik az Urat.

Az eseményt Ringer István tárogatójátéka nyitotta, majd különböző teológiai előadások hangzottak el, amit közös énekek és imák kísértek.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.