Az idei év házasság hete vezérgondolatát olvasva, akik házasságban élünk mindenek előtt hálával fordulunk a szeretet szövetségeket összekötő Isten felé.
Egyedül Vele tudunk igazán kiteljesedni! Az Ő üzenetére figyelve: ”Aki szeretetben él, Istenben él és Isten őbenne” minden nap feladatot ad számunkra, hogy egymásra figyelve, egymás szeretetében élve megvalósítsuk a házasság titkát.
Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztunk már az elmúlt évben is, amikor a Rákóczi-vár lovagtermében Tóth András és felesége Anna családterapeuták előadását hallgathattuk meg és egy következő alkalommal filmvetítéssel igyekeztünk a házasságainkat megerősíteni. Az idei évben február 12 és 19 között Dr. Ádám Anetta egyetemi adjunktus tart előadást „Féltve őrzött kincsünk a házasság” címmel és filmvetítést is szeretnénk tartani a lovagteremben.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk, hiszen társadalmunkban fontos hangsúlyozni, valamint a házasságra készülőket megerősíteni, hogy a házasság öröm és küldetés!
Csejoszki Szabolcs görögkatolikus parókus