Jakab Ferencné 1975 óta tevékenykedik Szerencsen, mint gyógytornász, gyógypedagógus, logopédus. Hét évig dolgozott a Rákóczi iskolában, majd az ő irányításával jött létre a Kistérségi Pedagógiai Szakszolgálat városunkban. Jelenleg nyugdíjas óraadóként folytatja fejlesztő munkáját a térségben.

A Hajnali Néptáncegyüttes 2005 nyarán alakult meg azokból a tanulókból, akik az általános iskolai években rendszeres tagjai voltak a szerencsi Művészeti Iskola néptánc tanszakának. Tevékenységük alapja a magyar nép hagyományos tánc- és zenei kultúrájának ápolása. Az együttes szakmai-művészeti vezetője Bajári Éva mesélt a néptáncról és az együttesről.

Dr. Honti Judit foglalkozás-egészségügyi orvosként már hosszú ideje dolgozik a városban. 25 évig volt a Beteg Gyermekekért Alapítvány elnöke, idén azonban úgy döntött, hogy átadja az elnöki tisztséget. Dr. Honti Judittal beszélgettünk életéről, pályájáról és az alapítványról.

Új iskolaigazgatóval kezdi a szeptembert a szerencsi Bolyai János Katolikus Általános Iskola. A korábbi igazgató Szabó Beáta 5 évre szóló megbízatása idén júliusban járt le. A fenntartó Egri Főegyházmegye Gaszperné Tilman Edinát bízta meg két évre az intézmény vezetői feladataival. 

Lakatos Marianna 16 éve dolgozik a Bolyai János Katolikus Általános Iskolában magyar és történelem szakos tanárként, de emellett a Kiss Attila Alapítvány kuratóriumának elnöke is. Több évig munkálkodott Zemlényi Zoltánnal együtt, aki korábban az iskola igazgatója és a civil szervezet elnöke volt. Együtt sokat tettek azért, hogy a tehetséges gyermekek kibontakozhassanak. Az alapítvány minden tanév végén megjutalmazza a szerencsi és a környékbeli iskolák egy-egy sikeres tanulóját.

Bihari Barnabásné 38 évig dolgozott a szerencsi Napsugár óvodában óvónőként. Azt vallja, hogy az óvodai nevelésben a legfontosabb a következetesség és a szeretet. Valika óvó néni 2012-ben vonult nyugdíjba, de azóta is gyakran visszatér egykori munkahelyére.

Dr. Jeney András nyugalmazott egyetemi docens, az Aquincumi Költőversenyen idén áprilisban második alkalommal nyerte el a bronzzal ékesített babérkoszorút. A gépészmérnökként végzett Jeney András 2002 óta tagja a Hegyaljai Alkotók Társulásának és eddig két verseskötete jelent meg. Egy igazi polihisztor, aki mind a műszaki-matematikai területen, mind az irodalomban kiemelkedőt alkotott.

Börzsönyi Józsefné Szabolcsy Marianna lelkész és férje dr. Börzsönyi József esperes 1976-ban került Szerencsre, a református egyházközösségbe. 2015-ben nyugdíjba vonultak, de Börzsönyi Józsefné jelenleg is a Tiszáninneni Református Egyházkerület Nőszövetségének vezetője és emellett három korcsoportban tart hit-és erkölcstan órákat.

A szerencsi Krajnyák Enikő a Bocskai István Katolikus Gimnáziumban érettségizett, és az idén a legmagasabb felvételi pontszámmal került be a Miskolci Egyetem Állam és Jogtudományi Karának állami ösztöndíjas jogász képzésére.

A Szerencsi Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében az Elvis, oltár, Miami avagy fél millió dollár gazdát keres című vígjátékot november 11-én tekinthette meg a szerencsi közönség a Rákóczi-vár színháztermében. Az előadás előtt a Muriel szerepét játszó Kiss Ramónával beszélgettünk a darabról és a színházról.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.