Folytatódik a száz éves szerencsi csokoládégyártáshoz kapcsolódó interjúsorozatunk, hiszen a város újkori történelme szorosan összekapcsolódik a gyárainak történetével. Ezen alkalomból most Szőnyi Andrást kérdeztük, aki tíz évig volt a Nestlé szerencsi/diósgyőri gyárigazgatója.
– Hol született és milyen iskolákba járt?
– 1962-ben születtem, az általános és középiskolai tanulmányaim után élelmiszeripari főiskolát és egyetemet végeztem, tehát a képesítésem alapján az édesipar területe ismert volt számomra. Korábban a Miskolci Sütőipari Vállalatnál dolgoztam különböző vezetői beosztásokban.
– Hogyan került Szerencsre, a Nestlé szerencsi/diósgyőri gyárának igazgatójaként?
– Sütő- és édesipari szakirányú felsőfokú tanulmányaim befejezése után 1983-ban kezdtem el dolgozni a Miskolci Sütőipari Vállalatnál, ahol egy évtized alatt a termelésirányítás minden szintjét végig jártam a háromműszakos művezetői beosztástól a gyárigazgatóiig. 1994 nyarán felhívott egy személyzeti tanácsadó, hogy édesipari gyárba igazgatói pozícióra keresnek jelölteket. Elvárás volt az egyetemi végzettség, élelmiszeripari szakmai gyakorlat és vezetői tapasztalat, idegennyelvek ismerete. Ezeknek a feltételeknek megfeleltem. A Nestlé Hungária Kft. budapesti központja tanácsadó céget bízott meg azzal, hogy keressen e pozíció betöltésére alkalmas személyeket. A jelöltek közül egy többlépcsős kiválasztási folyamat után én maradtam.
Szőnyi András tíz évig volt a Nestlé szerencsi/diósgyőri gyárigazgatója. Fotó: magánarchívum
– Milyen munkakörnyezet, emberi erőforrások fogadták a szerencsi gyárban?
– Nem teljesen ismeretlen helyre érkeztem… Egyrészt az itt töltött termelési gyakorlatok „emléke” még elevenen élt bennem, másrészt a technológiát is ismertem. A gyár akkoriban, a privatizáció után átalakulás alatt állt. A Nestlé világához csatlakozva a korábbiakhoz képest egy teljesen más működést kellett átvenni. Nehéz időszak volt, amihez sok-sok türelemre és kitartásra volt szükség. Több beruházás megvalósult, ha csak a kakaóbab feldolgozásra vagy a csokoládéüzemre gondolok. További nagy változást hozott a cukorkagyártás átszervezése, a Nesquik-gyártás Szerencsre telepítése. Nagy édesipari tapasztalatokkal rendelkező gyárba érkeztem, képzett kollégák fogadtak. Érezni lehetett a levegőben a szakma szeretetét. A még akkor itt dolgozó külföldieket magyar kollégák váltották, akik kiváló teljesítményt nyújtottak.
– Mi volt a küldetése, céljai? Hogyan sikerül ezeket megvalósítania?
– Érkezésem időszakában a szerencsi gyár a fogyasztói igényeknek akart megfelelni. Fegyelmezett, rendesen dolgozó, jól működő, tiszta termelőegységet akartam. Ezúton is köszönöm minden dolgozónak, hogy sikerült ezt megvalósítani. A gyár minőségben és mennyiségben teljesítette a tulajdonosi elvárásokat. Célom az volt, hogy egy jó menedzsmentet hozzunk létre, ahol meghatározó a csapatmunka. A tevékenységnek mindig a munkára kell irányulnia és nem a személyre. Én is ugyanolyan alkalmazott voltam, mint a gyár bármely dolgozója, csak a munkamegosztásban töltöttem be más szerepet. Elvártam a vezetés magasabb szintjén az angol nyelv társalgási, levelezési szintű elsajátítását és alkalmazását. Ez elengedhetetlen volt az üzleti kapcsolatainkban.
– Mi volt Önnek a legnagyobb kihívás?
– Egy világvállalat alkalmazottjává válni, viszonylag fiatalon 1994-ben nagy kihívás volt. Fel kellett venni a versenyt azokkal a kollégákkal és gyárakkal, amik már évtizedek óta a Nestléhez tartoztak.
– Milyen termékeket gyártottak? Hogyan alakult ezeknek a mennyisége? Mennyire voltak kedveltek a hazai és külföldi piacokon?
– A „hagyományos” szerencsi Boci csokoládén és Negrón kívül számtalan fajta keménycukorkát, kávéspecialitásokat is gyártottunk. A diósgyőri gyár csokoládé figurákra specializálódott. Szerencsről évi több mint 10 ezer tonna termék vitte a gyár jó hírét a világba, míg Diósgyőrben évi 4 ezer tonna figura készült. Erős gyártmányfejlesztői csapattal dolgoztunk mindkét gyárban. Sok-sok darabárut, többféle szaloncukrot, változatos ízesítésű tábláscsokoládékat, a legkülönbözőbb fajta figurákat fejlesztettünk és vezettünk be, évente tízes nagyságrendben. A hazai piacon kívül számos európai országban és a tengeren túl is értékesítették a termékeinket.
– Hogyan értékeli a gyár és a város kapcsolatát? Milyen területeken valósult meg együttműködés?
– A gyár mindig is meghatározó munkáltatója volt a településen élőknek. Fejlesztések, változások alkalmával folyamatos volt az információáramlás, találkoztunk a város vezetőivel, támogattuk a helyi kezdeményezéseket.
– Hogyan értékeli a szerencsi/diósgyőri gyárakban elvégzett munkáját?
– Eredményesnek tartom. Nagy szakmai múltú és hozzáértő kollektívával sikerült a Nestléstandardoknak megfelelő szervezetet kialakítani mindkét gyárban. Az édesipari szakszervezettel és üzemi tanáccsal kiegyensúlyozott együttműködésünk volt.
– Milyen emlékei maradtak Szerencsről, a gyárról? Hol folytatta a karrierjét?
– Úgy érzem, jó munkatársakra találtam, akiknek a tapasztalataira számíthattam, hiszen ők egyegy területnek a kiváló szakemberei voltak. Erről számtalan alkalommal meggyőződhettem. Életem legszebb időszaka volt a Nestlénél, a Szerencsen és Diósgyőrben eltöltött tíz év. Felejthetetlen a hozzáállás és segítőkészség a folyamatos átalakulás és fejlődés során, amit tapasztaltam legközvetlenebb munkatársaimtól és segítőimtől. 2004-ben ismét egy személyzeti tanácsadó keresett meg, hogy feldolgozási igazgatót keresnek – vetőmagüzembe. Tapasztalataim és ismereteim alapján engem választottak és azóta is ott dolgozom.