Ki gondolná, hogy egy szerencsi származású művészt a világ legjobb esküvőfotósának választanak meg a szakma legkeményebb, a Fearless Photographers igen rangos nemzetközi versenyen. A történet mégis igaz, sőt mesébe illő, és mára Koncsol Tünde (borítóképen) nevét a világon minden szakmabeli ismeri.
Sőt olyannyira kiemelkedő sikereket ért el, hogy különböző nemzetközi versenyeken zsűrizik, emellett szakmai konferenciákon előadó és egyre több workshopot tart. Döntéseivel akár több millió ember, influencerek (óriási követőbázissal rendelkező személyek az internet különböző platformjain) szakmai tevékenységét is befolyásolhatja.
Hogyan kerültél kapcsolatba a fotózással?
– Szüleimnek köszönhetően már egészen fiatalon megismertem a fotózás csodálatos világát. Kiskoromban sok időt töltöttem a fényképezés körül. Az alapoktól kezdve a filmelőhíváson át a fényképezőgép kezeléséig és az utómunkálatokig mindent az édesapámtól és édesanyámtól lestem el. Ezen nőttem fel, így születtem, mondhatni anyatejjel szívtam magamba a tudást. Igazán szerencsésnek érezhetem magam hiszen adott volt a technikai háttér és a szülői látásmód is, amit nekem csak tovább kellett fejleszteni.
Mikor kezdted el az esküvői fotózást?
– 1997-től kezdődően már egyénileg eljártam esküvőkre mint főfotós. Előtte is voltam persze ilyen eseményeken, de csak kisegítőként, asszisztensként segítettem a szüleimnek.
(Fotó: Koncsol Tünde)
A képeid alapján elmondható, hogy nem sablonfotókat készítesz. Milyen stílust képviselsz?
– Dokumentarista. Az esküvőkön megpróbálom elkapni azt a pillanatot, amely nyersen, kendőzetlenül mutatja meg a párok nagy napját. Ettől fog egy fotó érzelmeket ébreszteni, és nem csak egy beállított sablonkép lesz a több ezer között. Szeretem ha a fotóm komplex, erős, ha teljes történet jelenik meg egyetlen képen. 2017-ig nem különböztem a hazai átlag fotósoktól, ugyanazokat a jól beállított és bejáratott pózokban fotóztam a párokat, amit már mindenki megszokott. Szép volt, jó volt, technikailag tökéletes volt.
Reklámra szinte egyáltalán nem volt szükségem, mert szájról szájra terjedt, hogy én milyen esküvőfotós vagyok, viszont egy idő után semmi sem változott. Itt egészen pontosan arra gondolok, hogy minden képen ugyanaz a beállított póz fogadott csak a párok cserélődtek. A változás, mint már említettem öt évvel ezelőtt következett be, amikor megláttam Paul Rogers, egy angol újságíróból lett fotóriporter munkáját, ami számomra sorsdöntő volt. A fotói nem voltak kiemelkedők, sem korszakalkotók, mégis az egész világot képes volt megváltoztatni bennem!
A képein látszott, hogy ő elengedte azokat a szabályokat, amiket egyébként „kötelezően” be kell tartani, és amihez én is ragaszkodtam. Egyszerűen csak látott egy pillanatot, megragadta és megörökítette.
Az ő képein láttam először azt, hogy van „lelke” a fotónak, tisztán átjött számomra az érzelem, a történet elolvasható volt egyetlen képen megjelenítve. Ez nagyon nehéz feladat, és bár tanulható, tudom, hogy nem mindenki képes rá. Én sem voltam biztos magamban... Szinte ez az egyetlen olyan fotós stílus, amit nem csak nem lehet, nem is érdemes másolni, hiszen akkor pont a lelke hiányzik ezeknek a felvételeknek.
(Fotó: Koncsol Tünde)
Most már kifejezetten ilyen jellegű felkéréseket kapsz?
– Igen. Aki megnézni a portfóliómat az már tudja, hogy mire számíthat és mit kaphat tőlem. Az esküvő előtt mindenkivel találkozom és átbeszélünk mindent, és bár egyértelmű, akkor is megmutatom nekik, hogy én milyen stílust képviselek. A legfontosabb, hogy kialakuljon egyfajta bizalmi viszony köztem és az ifjú pár között. Ha ez a kapcsolat nincs meg akkor nem fog működni ez a stílusú fotózás. Arra is akad példa, hogy magam helyet egy másik profi esküvőfotóst ajánlok abban az esetben, ha a kötetlen beszélgetések alkalmával kiderül, hogy a pár inkább a hagyományos, beállított képekre vágyik. Igaz, ott a fotós konstruálja meg a felvételeket, olyan eseményeket irányít, amit dokumentálnia kellene, nem megrendeznie. De ha a pár csak szép képeket szeretne, az esküvő pedig csak “kirakatként” szolgál, akkor nem rám van szükségük.
Én párokat fotózok, életük sorsfordító, és egyik legfontosabb napján, nem gyerekkori „Barbie babás” álmokat megvalósító hercegnőket.
Én a maximum kreativitással vagyok jelen a pár nagy napján, és teljes, kerek történetet mesélek el kettőjükről, és az őket ünneplő vendégekről.
Hogyan kell elképzelni nálad egy esküvőfotózást?
– Amint már említettem mindig egy alapos beszélgetés előzi meg az esküvőt. A nagy napon nem szólok bele semmibe, hagyom, hogy megtörténjenek az események. Természetesen néha előfordul, hogy egy-két percig magamhoz ragadom az irányítást, de nem ez a jellemző. A portrék kivételével nem mondom meg a párnak, hogy ide és oda álljanak, vegyenek fel ilyen és olyan pózt és maradjanak úgy percekig. Ehelyett hagyom, hogy megéljék az esküvőt, a pillanatot. Próbálok úgy tekinteni az eseményre mintha az én esküvőm lenne, és én tényleg azt szeretném viszont látni, ami azon a napon történt! Nem arra akarok emlékezni, hogy a fotós beállít mindent, és jönnek a kötelező hamis vigyorok.
(Fotó: Koncsol Tünde)
Mennyit kattintasz átlagosan egy esküvőn?
– Bőven tízezer felett van ez a szám. Ezekből később kiválogatom a legjobban sikerülteket és itt ismételten előkerül az a bizonyos bizalmi faktor, hiszen nem adom át az összes fotót nekik. A rossz fotókra nincs szükségük, de hogy melyik a jó fotó az az én feladatom kiválasztani. Végül összerakok körülbelül ezer fotót, de ezek olyanok, amik „megszólalnak”, érzelmekkel teli, komplex pillanatok. Nincs ismételgetés, nincs ugyanaz a kép. Mind más és mind értékes!
Nem fog egy idő után ez is átcsapni sablonfotókba?
– Nem, mert minden esküvő más és más. Emberek, arcok, érzelmek cserélődnek. Fontosnak tartom, hogy a vőlegény és a menyasszony valóban együtt éljék meg az esküvőt.
Nem kedvelem, ha az egyik személy mondjuk a menyasszony átveszi a teljes irányítást, mert akkor az már nem róluk szól, hanem csak egy személyről.
Az nem az én esküvőm lesz. Ebbe bele tartozik a násznép is. Véleményem szerint nincs értelme olyan vendégeket invitálni, akik csak azért kaptak meghívót mert “így illik”, de igazság szerint évtizedek óta nem tartják a kapcsolatot. Nincs is értelme, mert ezen távoli rokonok számára szenvedés lehet az egész, hiszen nincs meg az a felhőtlen kapcsolat, ami mondjuk a legjobb barátok, közeli rokonok, szülők és a pár között létezik. Sablonhoz az kellene, hogy ragaszkodjunk egy sémához. Az átlag esküvő fotós ezt teszi. Mert másol. Én nem másolok. Önmagamat sem.
Szerencsés helyzetben vagy mert a hobbid egyben a munkád is, de mit csinálsz olyankor amikor ki akarod szellőztetni a fejedet?
– Ritka az ilyen pillanat mert minden szabadidőmet arra áldozok fel, hogy fejlődjek. Amikor nem dolgozom akkor tanulok, képzem magam vagy más fotós képeit nézegetem, hogy inspirációt gyűjtsek. Jelenleg már tanítással is foglalkozom, hiszen mentorprogramjaimra a világ minden részéről jelentkeznek. A konferenciák pedig nemzetköziek, sok utazást igényel. Csak február-márciusra itt van nekem Miami, Barcelona és Bulgária. De nyáron Brazíliába is mennem kell, ahol egy szakmai konferencián én leszek a nemzetközi sztárelőadó. Onnan tovább Kolumbia, és már jövő évre is van felkérésem. Ez rengeteg időt igényel, de mindig összekötöm azzal, hogy ismerkedjem a helyi kultúrával. Imádok utazni. Régen szerettem festeni. Remélem a jövőben lesz időm és energiám arra, hogy újra vásznat és ecsetet ragadjak.