A Szerencsi SZC Műszaki és Szolgáltatási Technikum és Szakképző Iskola november 16-án tartotta meg a szalagavatóját. Az ünnepi eseménynek a Kulcsár Anita Sportcsarnok adott otthont, ahol négy végzős osztály, összesen 65 diák állt a reflektorfényben, hogy megkezdje hivatalosan is búcsúját középiskolás éveitől.

A Szerencsi Városi Könyvtár idén először vett részt az Országos Rajzfilmünnep programjában, amely számos helyszínén hozza közelebb a klasszikus és kortárs rajzfilmek világát a gyermekekhez és családokhoz. Az esemény célja, hogy a mesék segítségével közösséget építsen, valamint a könyvtár szolgáltatásaira irányítsa a figyelmet.

A szerencsi Bocskai István Katolikus Gimnázium, Technikum és Óvodában október 4-én tartották a szalagavatót. Az ünnepség keretében közel hetven tanuló ruhájára tűzték fel az osztályfőnökök a végzős diákok jelét.

  • Galéria:

A Szerencsi Óvoda és Bölcsőde, Gyárkerti épületében október 2-án minden a magyar népmeséről szólt. A Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére 2005-ben szeptember 30-át a magyar népmese napjának nyilvánították.

  • Galéria:

Szerencsi Óvoda és Bölcsőde nagycsoportosai az idén is részt vettek az immár hagyománnyá vált ondi szüreti programon. A Gyárkerti és a Napsugár épület csöppségeit szeptember 25-én a délelőtti órákban busz szállította a helyszínre, ahol aztán mindenki megkapta a szükséges felszerelést.

A Szerencsi Óvoda és Bölcsőde, Napsugár épületében szeptember 23-án KRESZ-napot tartottak. A program célja az volt, hogy a gyermekek játékos formában sajátítsák el a közlekedési alapismereteket, miközben a fenntarthatóság fontosságára is felhívták a figyelmet.

További cikkeink …