Oktatás - Nevelés

A Szerencsi Városi Könyvtár idén először vett részt az Országos Rajzfilmünnep programjában, amely számos helyszínén hozza közelebb a klasszikus és kortárs rajzfilmek világát a gyermekekhez és családokhoz. Az esemény célja, hogy a mesék segítségével közösséget építsen, valamint a könyvtár szolgáltatásaira irányítsa a figyelmet.

A bibliotéka vezetője, Tamásné Szabó Klára elmondta, hogy a november 15-16. között megtartott helyi program több mesevetítéssel és kreatív foglalkozással várta a látogatókat. „Az első nap helyi óvodás csoportok érkeztek hozzánk, akik Borka és a varázsruha című mese több epizódját nézték meg. Ezután Borka-színezők segítségével kreatív foglalkozást tartottunk számukra. Délután pedig a Ludas Matyi rajzfilmet vetítettük, amely szintén elnyerte a gyerekek tetszését” – számolt be az eseményekről. A rendezvény másnap is folytatódott, amikor a Rákóci-vár Galéria Kávézóban magyar népmeséket és Mátyás király történeteit vetítették. „Aki esetleg pénteken nem tudott eljönni, az szombaton bepótolhatta a mesenézést” – tette hozzá a könyvtár vezetője.

Az esemény egyik fontos célkitűzése az volt, hogy a gyermekek és szüleik felfedezzék a könyvtár sokoldalú szolgáltatásait. „Szeretnénk minél több óvodást és kisiskolást bevonzani a könyvtárba, hogy később a szüleikkel együtt is visszatérjenek. Itt nemcsak könyvet kölcsönözhetnek, hanem például diafilmeket is, amelyeket otthon is megnézhetnek” – magyarázta Tamásné Szabó Klára. Az eddigi visszajelzések pozitívak, a résztvevők és a könyvtár munkatársai egyaránt sikeresnek értékelték az eseményt. „Intézményünk látogatottsága az utóbbi időben növekszik, és egyre több könyvet kölcsönöznek. Fontosnak tartjuk, hogy a szülők ismerjék fel: a mesék és a könyvek nemcsak szórakoztatóak, hanem a gyerekek fejlődéséhez is elengedhetetlenek. Egy olvasni szerető gyerek nagyobb eséllyel lesz jó tanuló az iskolában” – emelte ki Tamásné Szabó Klára. A szerencsi könyvtár jövőre ismét csatlakozni fog az országos programhoz.