2022 január 1-jétől fizetőssé vált az M30-as új szakasza, a Miskolc és Tornyosnémeti közötti 56,8 km hosszú, 2021 októberében átadott kétszer kétsávos gyorsforgalmi út.

Az oltási akcióhetek sikerére és az omikron vírus magyarországi megjelenésére tekintettel újabb oltási akció lesz december 16. csütörtök és december 18. szombat között a kórházi oltópontokon. Ezúttal is előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval fel lehet venni akár az első, akár az elmaradt második, akár a megerősítő harmadik oltást. A megerősítő oltás mindenkinek ajánlott, aki már 4 hónapnál régebben kapta meg előző oltásait.

A 37-es számú főút négysávossá építésének részeként a (25+800 km szelvényében) Bekecsnél a Béke út csomópontjában körforgalom kerül megépítésre.

Magyarország belügyminisztere 2021. szeptember 1-jei hatállyal – az országos rendőrfőkapitány javaslatára – kinevezte dr. Kiss Attila rendőr vezérőrnagyot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Szikszói Járási Hivatala és a környező 24 település önkormányzata augusztus 27-én ötödik alkalommal Hernádkércsen tartotta a Szikszói Járás Napját.

Harminc éve, az akkor 220 egyesülést tömörítő Önvédelmi Szervezetek Országos Szövetsége Pintér Sándor, akkori országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére vette fel az Országos Polgárőr Szövetség nevet. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgárőr Szövetség július 31-én tartotta meg éves közgyűlését a Rákóczi-vár színháztermében.

Az elmúlt héten a megye tűzoltóit 137 alkalommal riasztották, amiből 43 műszaki mentés volt.

További cikkeink …

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.