×

Figyelmeztetés

Nem található felhasználó a következő azonosítóval: 49

Huszonhetedik alkalommal rendezték meg a Miskolci Nemzetközi Kamarakórus Fesztivált, melynek részeként hagyományosan, Szerencsen is szerveztek hangversenyt. A Rákóczi-vár színháztermében, március 12-én Koncz Ferenc polgármester nyitotta meg az eseményt, majd színpadra lépett a Rákóczi Zsigmond Református Általános Iskola énekkara, a Szerencsi Férfikar, a Hegyalja Pedagógus Kórus, a Református Gyülekezeti Kórus és nyíregyházi Brillante Énekegyüttes.

A Károli Gáspár Református Egyetem Nagykőrösi Főiskolai Kara Karácsony Sándor Színpada előadásában láthatta a közönség a Tiszaladányi jeremiád című színdarabot február 27-én a szerencsi Turisztikai Központban. Az eseményről és az ott elhangzott gondolatokról részletes beszámoló olvasható a Szerencsi Hírek 2016. március 18-i számában.

Zenés, verses megemlékezést rendezett 2016. január 22-én a Szerencsi Művelődési Központ. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett eseményen Koncz Ferenc polgármester köszöntője, majd dr. Korondi Klára és Galgóczi Ferencné szavalata után a Bocskai István Katolikus Gimnázium diákjainak műsorát és Karády István megzenésített versekből álló előadását láthatta a közönség.

A tavalyi év utolsó hónapjaiban heteken keresztül szerepelt a Mango Blitz Játssz című dala a Petőfi Rádió slágerlistáján, egy alkalommal a vezető helyet is magáénak tudhatta a szerzemény. A szerencsi származású Jónás Barnabás együttese a közelmúltban videoklippel jelentkezett a nagy sikerű popnótához, amelyet már több mint 17 ezer alkalommal tekintettek meg a legnagyobb videomegosztó oldalon. A Mango Blitz első kislemeze, az Ide Oda elérhető digitálisan, erre két verzióban is felkerült a Játssz című dal.

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.