A Bocskai István Gimnázium 1960-ban végzett 4.a osztályának tagjai találkoztak augusztus 13-án Szerencsen. A néhai Szegedi Pál tanár úr által vezetett egykori 31 fős csoportból tizenheten vettek részt az összejövetelen, tízen igazoltan hiányoztak, illetve négyen sajnos már nincsenek az élők sorában. Az öregdiákokat dr. Gál András igazgató vezette körbe a ma már egyházi fenntartású katolikus gimnáziumban.
Késnek a vonatok a pályafelújítások miatt
A Budapest–Hatvan–Miskolc–Szerencs–Sátoraljaújhely fővonal Nagyút és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti szakaszán javában tart a vasúti pálya felújítása. Az augusztus 30-ig tartó rekonstrukció miatt Miskolcról, illetve Szerencsről az IC vonatok 10 perccel korábban indulnak Budapest felé, Füzesabony felől körülbelül 10 perccel később érkeznek meg - tájékoztat a MÁV Zrt.
Útlezárások a csokoládéfesztivál ideje alatt
A Szerencsi Művelődési Központ 2015. augusztus 21–23. között rendezi meg a VIII. Országos Csokoládé Fesztivált. Az esemény előkészítése és megrendezése idején – a Magyar Közút Nonprofit Zrt. hozzájárulásával – útlezárásokra és forgalomelterelésre kell számítani Szerencsen. A részletek az alábbiakban olvashatók.
Iskolakezdési támogatás szerencsi diákoknak
Idén is tízezer forintos iskolakezdési támogatásban részesülnek a szerencsi lakhellyel rendelkező diákok. Az Erzsébet-utalványok 2015. október 15-ég igényelhetők a Szerencsi Polgármesteri Hivatalban.
A Tigáz ügyfeleit a Főgáz veszi át
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2016. október 1-jei határidővel a vállalat kérésére visszavonta a Tigáz Zrt. egyetemes gázszolgáltatási engedélyét. A Tigáz ügyfeleit a Főgáz veszi át – írja közleményében a Tigáz.
Hármas halom, kettős kereszt
A szerencsiek és az átutazók is láthatták, hogy Szerencsen, a 37-es számú főút és a Nagyvárad utca kereszteződésében lévő körforgalmi csomópontban munkálatok történnek. A Szerencsi Városgazda Nonprofit Kft. Salamin Ferenc főépítész tervei alapján elkészíti a Magyarország címerében is látható hármas halom, kettős kereszt motívumot. A földmunkák már korábban elkezdődtek, a napokban helyére került a fából készített kettős kereszt is.
Isten éltesse városunk szépkorú polgárát!
A szerencsi Tóth István a napokban ünnepelte születésének 90. évfordulóját, mely alkalomból dr. Egeli Zsolt köszöntötte városunk szépkorú polgárát. Az alpolgármester Szerencs Város Önkormányzatának üdvözlete mellett átnyújtotta az ünnepeltnek az Orbán Viktor miniszterelnök kézjegyével ellátott díszoklevelet is.
Indul a nyári ellenőrzés-sorozat
A nyári idegenforgalmi szezon miatt júliusban az Észak-magyarországi Régióban is megindítja nyári ellenőrzés-sorozatát a Nemzeti Adó-és Vámhivatal. Ellenőrzés várható az üdülőhelyeken, a fürdők és vízpartok környékén, a jelentősebb fesztiválokon és vásárokon, a kereskedelmi és szolgáltató szektorban. A NAV kiemelten ellenőrzi az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét és azokat akiknek adótartozásuk van. Az ellenőrzéseket más hatóságokkal együttműködve végzi a NAV, amelynek célja többek között a feketegazdaság és az adóelkerülés visszaszorítása, a bejelentés nélküli foglalkoztatás kiszűrése – olvasható a NAV közleményében.
Városházi napló
Dr. Egeli Zsolt alpolgármester elnökletével tartott rendkívüli ülést 2015. július 20-án Szerencs Város Önkormányzata. A képviselő-testület támogatásáról biztosította a Zempléni Múzeumot, mely intézmény idén konzorciumi partnerként vesz részt egy országos, egymilliárd forint összköltségű programban. Ugyancsak a tanácskozás témája volt az a 2014-ben elfogadott rendelet, ami megakadályozza a más városokból kitelepülő, szociálisan hátrányos helyzetben élő, társadalmilag összeférhetetlen családok Szerencsre költözését.
Elfogadta a kormány a Nemzeti Várprogramot
Harmincegy vár teljes, vagy részleges felújítása történik meg az elkövetkező években Magyarországon. A 25 milliárd forintos kormányzati program része a szerencsi Rákóczi-vár korszerűsítése is, amely a tervek szerint a 2017-ben induló második ütemben valósulhat meg – írja az MTI.