Az egyik legrégibb magyar ünnep az augusztus 20-a. Szent István király napja, a magyar államalapítás több mint ezeréves folytonosságának emléknapja. Szerencsen a hagyományokhoz híven az idén is a Rákóczi-vár udvaros palotaszárnyán tartották az ünnepséget.

  • Galéria:

A 33. Zempléni Fesztivál egyik helyszíne augusztus 16-án a szerencsi Munkás Szent József katolikus templom volt, ahol lélekemelő kóruskoncertet adott a Taipei Philharmonic Chamber Choir (TPCC). Az eseményre a helyi közönség és a fesztivál vendégei egyaránt nagy érdeklődéssel érkeztek.

A belvárosi kertészet dolgozói augusztus 1-én ismét szorgos munkába kezdtek, ezúttal a várkerti tavat vették célkeresztbe. Az elmúlt évek során a tó vize nem nyújtott szép látványt, de a helyzet javítására irányuló erőfeszítések már tavaly megkezdődtek. Októberben lecsapolták a tó vizét, majd novemberben eltávolították a több méteres posványos üledéket is.

A belvárosi kertészet dolgozói július 30-án egy a várkertben található öreg csavart fűzfa elhalt részeit távolították el.

Az elmúlt időszakban Szerencsen a belvárosi kertészet dolgozói nagyobb figyelmet fordítanak a megújult várkert növényzetének gondozására – olvasható a Munipolison.

Már egy hete tart a szennyvízcsatorna cseréje a Bekecsi út 23-33. számú ingatlanok közötti szakaszon. A munkálatokhoz felmarták az útpálya középső részét.

További cikkeink …