Aktuális

Dr. Pető Tamás reumatológus, háziorvos neve már ismerős lehet a szerencsi és helyi lakosoknak, hiszen korábban már dolgozott a Szántó J. Endre Egyesített Szociális és Egészségügyi Intézetben (ESZEI). Az utóbbi időben újfent a rendelőintézet orvosi gárdáját erősíti. Az alábbi cikkben róla olvashatnak egy rövid portrét.

„Már 14-15 éves korom óta háziorvos szerettem volna lenni” – kezdte beszámolóját dr. Pető Tamás, aki hozzátette, hogy egy borsod vármegyei kis faluban él. Véleménye szerint a háziorvos mindig is egy központi személyisége volt egy település életének, hiszen mindenki ismeri, segít az embereknek és tisztelet övezi. Egy orvos sokak számára lehet példakép, így volt ez dr. Pető Tamás esetében is, akit végső soron édesapja, a környék állattorvosa indított el az úton.

A Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1986-ban végzett, ami után sokáig háziorvosként dolgozott. „Később a feleségemen keresztül kerültem közel a reumatológiához, mert neki ez volt a szakmája” – folytatta az orvos. Innen jött az ötlet, hogy megcsinálja ő is a szakvizsgát, mert így könnyen helyettesíteni tudták egymást. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedekben nagyon megkedvelte a reumatológiai szakrendeléseket, de elsősorban továbbra is háziorvosnak tartja magát.

A reumatológia a fájdalmat okozó, mozgásszervrendszeri betegségek kezelésével foglalkozik. A belgyógyászat egyik területe, mely a kötőszöveti betegségekkel, ízületi problémákkal és az izom-csontrendszeri rendellenességekkel foglalkozik. Olyan betegségek gyógyítását végzi a reumatológia, mint például az autoimmun, anyagcsere eredetű vagy gyulladásos ízületi kórképek, a csontritkulás, az ízületi kopások és a gerinc fájdalmas állapotai.

Ez a szakterület főként konzervatív kezelési lehetőségekkel dolgozik. Többek között a fizioterápia, diéta és életmódbeli változások segítségével gyógyít, de szükség esetén sebészeti beavatkozást is javasolhat. A sikeres kezelés érdekében a reumatológia összefog más szakterületekkel is, gyakori az együttműködés például ortopéd sebészekkel, fizioterapeutákkal és táplálkozási szakemberekkel, hogy a legjobb ellátást nyújtsák a páciensek számára.

Dr. Pető Tamás mindig itt élt a vármegyében, a szűkebb pátriája Encs és Szerencs környéke volt. Fotó: Szerencsi Hírek – Nagy István

 „Több helyen rendeltem már, és többek között Szerencsen is megfordultam olyan 15 évvel ezelőtt, akkor csak néhány évig rendeltem, de ezalatt is nagyon jól éreztem magam és szerettem itt dolgozni. Egyrészt az itteni páciensekkel elég jól megértettük egymást, másrészt a kollégákkal is nagyon jól együtt tudtam dolgozni. Ezért is örültem annak, hogy az igazgató úr megkeresett azzal, hogy kellene még egy nap reumatológiai szakrendelés Szerencsre, amit végül örömmel vállaltam el” – hangsúlyozta dr. Pető Tamás.

„Nagyon jó lehetőségek vannak itt a szerencsi szakrendelőben. Sokkal jobbak, mint általában más intézményekben, talán csak a vármegyei szintű városokban vannak olyan vizsgáló módszerekre lehetőségek, amik itt nálunk is megtalálhatók” – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy komoly tervek vannak arra vonatkozóan, hogy a csontritkulás kivizsgálására alkalmas nagy értékű egészségügyi berendezést vásároljon a rendelőintézet.

Dr. Pető Tamás az ESZEI-ben minden szerdán 12-17 óráig rendel. (A jövőben ez változhat, ezért mindenképp érdemes tájékozódni az eszei.hu weboldalon.)